valasz.hu/vilag/az-emberiseg-kihalasara-figyelmeztetett-a-jurassic-world-filmek-ihletoje-crichton-128934

http://valasz.hu/vilag/az-emberiseg-kihalasara-figyelmeztetett-a-jurassic-world-filmek-ihletoje-crichton-128934

Pedofil-e Daniel Cohn-Bendit?

/ 2011.04.07., csütörtök 13:07 /
Pedofil-e Daniel Cohn-Bendit?

A jobboldali sajtóban - főleg Orbán Viktorral folytatott januári, európai parlamenti csörtéje, és múlt heti budapesti vendégszereplése óta - immáron állandósult a pedofil jelző a zöldpolitikus neve mellett. De mi áll a vádak hátterében?

A pedofília két irányból közelíthető meg. Büntetőjogilag voltaképpen a kiskorúak molesztálását értjük a fogalom alatt: azaz csak akkor nevezhető valaki pedofilnak, ha - bíróságilag bizonyítottan - kiskorú személlyel közösült vagy más módon hozzá szexuálisan közelített.

Köznapi értelemben azonban sokkal több mindent is értenek a pedofília alatt: egy pillantás vagy óvatlan simogatás is elegendő ahhoz, hogy valakit pedofilnak tartsanak. Szexuálpszichológiailag ugyanis értelemszerűen nem csak az tekintendő pedofilnak, aki már ki is élte, ráadásul büntetőjogilag tilalmazott módon, a vágyait, hanem akiben egyszerűen csak ott bujkál a kísértés a gyermekek kapcsán. Kísértéseket persze elég nehéz bizonyítani. Hacsak az illető nem maga beszél vagy ír róluk nyíltan.

Daniel Cohn-Benditet nem csak Magyarországon vádolják pedofíliával. Igaz, a jobboldali sajtó már-már azt a látszatot kelti, mintha egy szabadlábon lévő liliomtipróval lenne dolgunk. Franciaországban azonban, amelynek képviseletében a zöldpolitikus jelenleg az Európai Parlament tagja, szintén megfogalmazódtak hasonló vádak.

A szélsőjobboldali Nemzeti Front jelenlegi pártelnöke, Marine Le Pen, ha egy-egy vita alkalmával szembekerülhetett Daniel Cohn-Bendittel, előszeretettel pedofilozott. De egy emlékezetes televíziós csörte kapcsán Francois Bayrou, a centrista Demokrata Mozgalom (MoDem) akkori államfő-jelöltje is előhozta ezt a régi vádat. Amikor Daniel Cohn-Bendit a politikus egyik mondatát „visszataszítónak" nevezte, Bayrou azzal replikázott, hogy talán Cohn-Bendittől kissé furcsa hallani ezt a szót.

A zöldpolitikus persze tágra nyílt szemekkel kérdezett vissza, hogy miért is, mire Bayrou - anélkül, hogy a pedofília kifejezése elhagyta volna a száját - burkoltan utalt arra a régi, hetvenes évekbeli, igencsak félreérthető történetre, ami miatt a mai napig a pedofília vádja fogalmazódik meg a hatvannyolcas diáklázadások egyik vezéralakjával szemben. A riporter azonban maga vágta el akkor, 2007-ben a témát, mondván: „ez egy régi történet". És láthatóan Cohn-Bendit sem akarta elővenni a sztorit, hanem csak fölényesen kikacagta Bayrout.

De miről is van szó? Daniel Cohn-Bendit Franciaországba emigrált, frankfurti, jómódú zsidó családból származik. Franciaországban járt egyetemre, éppen a diáklázadások idején, amelynek egyik vezetője lett. Korpulens alkatával, göndör, vörös hajával és kiváló retorikai készségével hamar a mozgalom egyik szimbolikus figurája lett - amolyan francia Joschka Fischerré.

A hetvenes és nyolcvanas évek nagy részét már Frankfurtban töltötte, különféle alternatív mozgalmakban vett részt. A hatvannyolcasok egyik fő követelése az iskolareform volt. Az addig meglehetősen poroszos, prűd és mindenféle érzelmi síkot kerülő oktatás helyébe több szabadságot akartak.

Számos alternatív iskolamodell indult akkoriban, amelyek többek között a gyermekkori szexualitásnak is szabadságot követeltek. Szerintük a gyerekek sokkal hamarabb kezdenek el szexuálisan érdeklődni, érni, mint azt a büntetőjog vagy a konzervatív szemlélet számukra megengedné. A tilalom elfojtáshoz vezet, amely a vulgárfreudizmus egyik kedvenc kifejezése - a megoldás pedig ilyenkor mindig az emancipáció. A hatvannyolcas mozgalmak egy része a pedofíliára is úgy tekintett, mint ami a prűd társadalom tilalma, megakadályozva a gyerek és a felnőtt közötti szabad szerelmet.

Fontos hangsúlyozni, hogy amikor a hatvannyolcasok a pedofília mellett érveltek, nem az egyoldalú, erőszakos kapcsolatra gondoltak, hanem arra, amit Vladimir Nabokov a Lolitában örökített meg: amikor mindkét fél voltaképpen nyitott a szexuális vonzalomra, de a társadalom és a büntetőjog normái nem engedik kiélni e vágyakat.

Daniel Cohn-Bendit egy frankfurti alternatív óvodában próbált meg „emancipálni" ötéves gyerekeket. 1972-től két évig dolgozott egy ilyen reformóvodában. A könyv, amelyben élményeiről, tapasztalatairól beszámol, már a hetvenes években jelent meg, de igazából csak 2001-re lett botrány belőle, amikor is a L'Express hetilap elővette ismét az ügyet, és a legpikánsabb részeket újrapublikálta.

Cohn-Bendit szerint a gyerekek sokkal érzékenyebbek és nyitottabbak, mint azt feltételeznénk róluk, és ennek megfelelően kell viszonyulni hozzájuk. Szerinte érezhető volt, ahogy a gyerekek erotikus értelemben is közelíteni akartak a felnőttekhez - mindezt Cohn-Bendit „flörtként" írja le.

„Többször is megesett, hogy néhány gyerek lehúzta a sliccemet, és elkezdtek simogatni engem. A körülményektől függően eltérően reagáltam minderre, de a vágyuk mindenképp problémát jelentett számomra. Miért nem egymással játszotok, miért engem választottak ki, és nem más gyereket? - kérdeztem tőlük. De ha kitartottak, én is visszasimogattam" - írja a zöldpolitikus a Le Grand Basar c. könyvben.

1982-ben, egy interjúban tért vissza élményeire: itt elmondta, hogy mennyire élvezte, amikor óvóbácsiként pár hónapos vagy kétéves gyerekek „popóját" moshatta, vagy egymást tapogatták, simogatták a gyerekekkel. „Tudja, ha egy öt, öt és féléves leányka elkezd vetkőzni, az valami fantasztikus. Fantasztikus, mert ez egy játék, egy őrületesen erotikus játék."

Voltaképpen ezek a sorok, szavak adnak alapot mind a mai napig a vádakra.

Kérdéses azonban, hogy lehet-e a leírást egyértelműen pedofíliának ítélni. A könyvből kiderül, hogy nem Cohn-Bendit kezdeményezett, számára inkább érdekes megfigyelés volt - ahogy egy későbbi cikkében írta: „én-reflexió" -, hogy a kisgyerekekben is ösztönösen már ott van valamiféle erotikus vágy.

Mivel a hatvannyolcasok éppen az ösztönök felszabadítását hirdették, Cohn-Bendit nem eltiltotta a furcsa játéktól a kicsiket, hanem hagyta kiélni őket. Ő meg megfigyelte mindezt. A könyvben persze elárulja, hogy egy idő után ő is élvezte ezeket az intim közeledéseket, de szexuális molesztálás, pláne erőszak nem történt - legalábbis ilyenről nem számol be a könyv.

Pedofil-e az, aki nem maga kezdeményez, de hagyja, hogy a dolgok, úgymond, megtörténjenek? Büntetőjogi értelemben is vitatott egy ilyen tényállás, elvégre Cohn-Bendit nem molesztált, nem kényszerített, egyszerűen eltűrt valamit, amit ő a gyereklélek korai erotikus megnyilvánulásának tartott. Per azóta sem indult ellene, sem Franciaországban, sem Olaszországban, bár egy ideig a Nemzeti Front azt terjesztette, hogy a zöldpolitikust elítélték szexuális molesztálás miatt.

Pszichológiailag persze kérdéses, hogy Cohn-Bendit miért élvezte a gyerekek simogatását, morálisan pedig egyértelműen adódik a kérdés, hogy miért is hagyta mindezt. És főleg: miért mesélt róla ilyen nyíltan. Cohn-Bendit persze egy nagy rétor, aki szeret meghökkenteni, provokálni. Az sem kizárt, hogy óvodai története nem is igaz, pusztán élvezte, ahogy a korabeli kispolgári társadalmat meghökkenthette. Ám tény: a hatvannyolcas mozgalom tényleg nem volt egészen mentes a pedofíliától.

Manapság kezdenek csak szembenézni múltjuk ilyen foltjaival. Míg a katolikus papok pedofilbotrányai idején a gyakorta egyházellenességbe fajult kampányok élén álltak, mostanra saját hasonló történeteikkel kezdenek szembesülni. A pedofíliát hosszú ideig a hatvannyolcas mozgalom tényleg emancipálandó jelenségnek tartotta.

1977-ben nem kisebb személyek, mint Jean-Paul Sartre, Louis Aragon vagy Simone de Beauvoir, írtak alá petíciót három, pedofília miatt bebörtönzött személy mellett. Az aláírók felháborítónak tartották, hogy börtön jár „simogatásért vagy egy csókért".

Többek között a későbbi szocialista oktatási miniszter, Jack Lang és a konzervatív Nicolas Sarkozy első külügyminisztere, Bernard Kouchner is csatlakozott az 1977-es felhíváshoz. De akkoriban rendszeresen jelentek meg a német Tageszeitungban (TAZ), a hatvannyolcasok házi-napilapjában, is a pedofília dekriminalizálását szorgalmazó tanulmányok, felhívások. Nem véletlenül: amint a mai napig baloldali napilap, igen őszintén szembenézve saját múltjával, kiderítette: számos munkatársuk, akik különféle alternatív iskolákban oktattak, közeledtek - immár nem csak eltűrve, de kezdeményezve is a szexuális kapcsolatot - fiatal lányokhoz és fiúkhoz.

A katolikus internátusokban megalázott diákok után most az ilyen reformiskolák, például az elitista, de kissé titokzatos német Odenwaldschule, növendékei kezdtek el egyre nyíltabban beszélni negatív élményeikről, s követelnek kárpótlást. A hatvannyolcas baloldal pedig immáron elismeri: egykoron olyannyira fontosnak tartották a szabadságot, hogy néha valóban ott is felszabadítást szorgalmaztak, ahol sem morálisan, sem pszichológiailag nem lett volna szabad kísérletezniük.

Mára a baloldal tehát élesen elítéli a pedofíliát, de egykoron tényleg maga szorgalmazta annak legalizálását. A német „Általános Homoszexuális Munkaközösség" nevű szituacionista társaság a hetvenes években kérvényezte például, hogy ne tiltsa törvény a gyermekek szexualitását: szerintük a pedofília egyszerűen szabaddá teszi a gyermeket, hagyja kiélni a benne lévő ösztönt. Ebben az értelmezésben a pedofília tilalma nem más, mint a társadalom béklyója a gyermeki szerelmen. A TAZ többször is nyilvánosságra hozott a pedofília mellett cikkeket. Nem egy szerzőjük vallotta be már akkor: „Igen, szeretem a fiúcskákat."

A TAZ mára már szégyelli akkori önmagát: szerinte a jogos szexuális forradalom egyik „árnyoldala" volt, hogy ennek ürügyén - ahogy maga a lap fogalmaz - „virtigli pedofilok" is szóhoz juthattak. Ilyen volt a nürnbergi „indián kommuna" is, ahol nyíltan hirdették a gyerekekkel való szexuális kapcsolatot - ha kell: erőszakkal kényszerítve ki a gyerekek „szexuális felszabadulását". A hatvannyolcasok alapítványok, lelki segítségnyújtás és őszinte feldolgozás révén próbálnak manapság szembenézni fiatalságuk eme kínos részletével.

Cohn-Bendit maga ugyan nem kért még nyíltan bocsánatot - igaz, az akkori ötéves gyerekek közül senki sem jelentkezett azzal a váddal, hogy megrontotta volna őket a zöldpolitikus -, de elismerte: sokban tévedtek. A baloldal szerint azonban a korabeli társadalom hallgatásait, elfojtásait, prüdériáját nagyon sokszor csak ilyen túlzó, provokatív módon lehetett áttörni. Mára ugyanis a baloldal sem fogadja el a pedofíliát, sőt mindenfajta, akár a nőket, akár a gyerekeket ért erőszak ellen a leghatározottabban tiltakozik, és szorgalmazza, hogy ne csak a direkt erőszak, de a ráhatás, befolyásolás minden módja is ugyanúgy tilalmazott legyen, mint a nemi erőszak vagy molesztálás.

Daniel Cohn-Bendit esetében a pedofília vádja megmaradt politikai fegyvernek, amelyet előszeretettel vetnek be a politikus ellen olyankor, ha egyszerűbbnek látszik a személyt, mint az érveit megcáfolni. Büntetőjogilag maga a pedofília - a vágy tehát - nem büntetendő, elvégre nehezen bizonyítható. Csak a szexuális erőszak vagy molesztálás fogalmazható meg jogi tényállásként. Márpedig, bármennyire is visszatetszőek Cohn-Bendit visszaemlékezései, ilyen, legalábbis bizonyíthatóan, nem történt a frankfurti óvodában. Az pedig, hogy Cohn-Bendit valóban pedofil hajlamból vagy csupán a korabeli kísérletező provokáció vágyából hagyta a gyerekeket „játszadozni", csak ő maga válaszolhatná meg. Eddig azonban inkább fölényesen lesöpörte mindazokat, akik az óvodai élményeiről érdeklődtek volna nála.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.