Semmi köze a felmelegedésnek a gigajéghegy leszakadásához

/ 2017.07.13., csütörtök 19:00 /

A megyényi területű jéghegy leszakadása természetes része az antarktiszi selfjég önkarbantartásának. Riogatni vele éppoly tudománytalan, mint a klímaszkepticizmus.

Ötezer négyzetkilométeres jéghegy szakadt le az egyik legnagyobb antarktiszi selfjégtábláról. Az internetet elárasztották az érdekes természeti fejleményt a globális klímaváltozással, valamint a párizsi klímaegyezmény amerikai felmondásával összefüggésbe hozó posztok és cikkek. „Az Antarktisz Delaware állam méretű üzenetet küld Donald Trumpnak” – írta az Independent. „Nem lehetne a jéghegyre ráültetni a klímaváltozás-szkeptikust, és megvárni, amíg elolvad alattuk?” – tette fel a kérdést egy Twitter-felhasználó.

Ám van egy kis probléma. Ahogy egy-egy kemény tél, rekordfagy vagy enyhe nyár nem igazolja, hogy a klímaváltozás kamu, úgy egy-egy önkényesen kiragadott hőhullám, felhőszakadás vagy épp sarkvidéki jéghegyleválás sem a felmelegedés kézzel fogható bizonyítéka. Inkább olvassuk el, mint mond a téma két legavatottabb kutatója.

Az egyik Adrian Luckman glaciológus, a Swansea Egyetem professzora 2014-ben alapított csoportot a most reflektorfénybe került Larsen C-selfjég kutatására. Munkatársaival heteket töltött a jégtáblán a repedéseket és a felszíni olvadással létrejött tavacskákat vizsgálva, és a műholdas adatokat is folyamatosan szemmel követte az elmúlt években.

A repedés alakulása 2006 és 2017 között. Forrás: NASA

„A repedések kialakulása és a jéghegyek leválása róluk a selfjégtáblák természetes életciklusának része – írja a brit tudós a The Conversation ismeretterjesztő portálon. – A mostani leváláshoz vezető repedés már a ’80-as évek óta látható a műholdképeken, és nincs közvetlen bizonyíték, ami összekapcsolná a közelmúltban tapasztalható légköri melegedéssel, az ugyanis nem érezhető a selfjég belsejében, sem az óceán melegedésével, a Larsen C-selfjég vastagsága ugyanis éppen hogy növekedett az elmúlt időszakban.”

Hasonló álláspontra helyezkedett a NASA, valamint Helen Amanda Fricker, a University of California San Diego professzora, a világ egyik legpatinásabb oceanográfiai és földtudományi intézetének számító Scripps Intézet munkatársa, aki 1986 óta követő a Larsen C repedéseit.

„A Larsen C mostani repedése semmiben sem tér el több tucat korábban megfigyelt hasonló repedéstől – írta az amerikai kutatónő a Guardiannek. – Ami első pillantásra hatalmas jégveszteség, az hétköznapi karbantartás az Antarktisz számára. Még egy Delaware állam méretű jéghegy is eltörpül a teljes jégtakaróhoz képest, ami 1,4 mérföld vastag és nagyobb Ausztráliánál. Akkora, mint egyetlen szem egy zsák rizsben.”

Ám az, hogy egyetlen eseménynek nem tulajdonítunk a valósnál drámaibb szerepet, még nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk. Az antarktiszi selfjég főszerepet játszik a globális tengerszint alakításában. Hogy mi az a selfjég? Az Antarktiszra hulló tömérdek hó zöme soha nem olvad el, hanem jéggé szilárdul, és a szárazföld belseje felől a tenger felé csúszik. Ám nem esik bele rögtön, hanem több száz méter vastag rétegekben a víz fölött lebeg. Ez voltaképpen a selfjég: a szárazföldet takaró jégpáncél tenger fölé benyúló széle.

Azzal, hogy a selfjég természetes gátat képez a szárazföld és az óceán között, lassítja a jég tengerbe áramlását, így tartja kordában a tengerszintet. Időnként persze letörik belőle egy-egy darab és az alja is folyamatosan olvad, hiszen a végtelenségig nem nőhet a sarki jégtömeg. Jó esetben nagyjából annyi jég törik így le és olvad el, amennyi hóként leesik. Ha azonban a selfjég teljesen összeomlik, hirtelen megemelkedhet a tengerszint.

Ilyen már történt a közelmúltban, nem is messe a mostani eseménytől. A Larsen C a harmadik legnagyobb kiterjedésű selfjég a déli kontinensen a Ross- és a Filchner-Ronne-selfjég mögött. Az Antarktiszi-félsziget mentén terül el, tőle északra korábban két kisebb selfjég is volt. A Larsen A azonban 1995-ben, a Larsen B pedig 2002-ben teljesen szétesett és beleroskadt az óceánba. Sokan attól tartanak, hogy a Larsen C-re is ez a sors vár, ám Luckman kutatócsoportja szerint a tábla stabil maradt, sőt vastagodott is az elmúlt években.

Repedés a Larsen C-selfjégen. Fotó: NASA

„Csak a Larsen C miatt nem kell megnyomni a pánikgombot, a hasonló leválások normális fejlemények egy egészséges selfjégen, amelyek évtizedek, évszázadok, évezredek óta zajlanak. Minden jéghegyleválás úgy tűnhet, mint a felmelegedés jele, de valójában csak a folyamatosan változó hátteret jelentik, ami előtt a változás valódi jeleit fel kell fedeznünk.”

„Sok más tényező ugyanis valóban aggodalomra ad okot. Az antarktiszi selfjegek összességében egyre jobban vékonyodnak, tömegük több régióban is csökken. Ha ez folytatódik, visszafordíthatatlanná válhat a veszteség, és káros mértékben emelkedhet a tengerszint” – int Helen Amanda Fricker intézete közleményében.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Alakul a Budapest–Tel-Aviv-tengely – kulcsszerepben Finkelstein

Hasonlóan gondolkodik az izraeli és a magyar kormány Soros Györgyről és a migrációról. De Benjamin Netanjahu budapesti útja azt is jelzi: a zsidó állam nyit az őt a nyugatiakkal ellentétben alig kritizáló visegrádiak felé. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.