Újkori népszokások: egy ország, ahol nem locsolkodással molesztálják a nőket húsvétkor

/ 2017.04.19., szerda 15:00 /

A Nyugat-Európát gazdagító észak-afrikai bevándorlóknak köszönhetően nemcsak a szilveszterek lettek mások, mint annak előtte voltak, hanem a jelek szerint a húsvétok is. És ez persze nem értékítélet, semmiképp sem állítanám, hogy rosszabbak, inkább csak annyit, hogy emlékezetesebbek.

Legalábbis nehezen fogja elfelejteni húsvétvasárnapi vonatútját az a durván háromszáz olasz, aki vakációja végén a festői tengerparti Ventimigliából a kevésbé festői és kevésbé tengerparti Torinóba ment vissza mintegy hatvan észak-afrikai fiatallal osztozva a szerelvényen. Az osztozás persze csak a helyre vonatkozik, a költségekre semmiképp, mert a nagyrészt marokkói csoport jegyet egyet sem vett. Ital és drog viszont bőven volt náluk, így még nagyobb kedvvel vegzálták az utasokat – különös tekintettel a lányokra – és verték szét a vagonokat: az üvegtörő kalapáccsal betörve az ablakokat, késsel felhasogatva az üléseket.

Az utasok, khm, kálváriája csaknem hat órán át tartott, köszönhetően annak, hogy a marokkói fiatalok megtanulták kezelni a vészféket is. A kalauzok tehetetlenek voltak, amint a csendőrök is. Amikor utóbbiak az egyik köztes állomáson megjelentek, némi vizsgálat után ismét engedték felszállni és tovább utazni az észak-afrikaiakat arra hivatkozva, hogy őket csak a nők molesztálása miatt riasztották, a jegyek ellenőrzése, meg a többi nem az ő hatáskörük. A torinói végállomáshoz kiérő rendőrök sem tettek sokat, a marokkóiak többsége ugyanis egyszerűen leugrált a vonatról és elszaladt.

A büntetés végül az elítéltek esetében sem lesz valószínűleg túl szigorú, az elkövetők nagy része ugyanis 15-16 éves fiatalkorú.

Felkészül: pünkösd.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg blöff volt a rezsicsökkentés?

A földgáz külföldi áresése valóban lehetővé tett volna egy méretes lakossági gázárcsökkentést 2015–16 táján, a kormány azonban inkább tartalékba rakta az erre fordítható összeget. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!