Van lejjebb? Sikerült polkorrekten tálalni a francia katolikus pap kivégzését

/ 2016.07.27., szerda 12:10 /

Most, hogy Európában gyakorlatilag minden napra jut egy Mohammed utónevű személy által elkövetett terrortámadás, egyre komolyabb intellektuális kihívás a kereszténység és az iszlám közé egyenlőségjelet tenni.

De egy jó újságíró egyben kiváló kreatív szakember is, úgyhogy akkor is megoldja a lehetetlennek látszó feladatot, ha éppen egy olyan cikknek kell címet adni, amelyben egy hajlott korú katolikus papot mészárolnak le az oltár előtt.

Íme tehát a két kedvenc címem a világsajtó mai terméséből, merthogy a tegnapi normandiai támadás persze az egész nyugati világban címlapra került (mínusz Népszava, ahol egy közpark felújításáról szóló hír szoríthatta ki a tragikus eseményről szóló cikket).

A legmerészebben a brit The Independent oldotta meg a feladatot. Náluk a cím: „Gyalázat a kereszténység és az iszlám ellen”. Igen, az iszlám mindenképpen az egyik fő célpont volt tegnap, kész szerencse, hogy egyetlen imám sem esett áldozatául a terrorakciónak, amiben a vakszerencsén túl talán az is játszott némi szerepet, hogy a célpont egy katolikus templom volt.

Az Independent címlapja

Az Independent címlapja

Második helyezett a The Times, ahol az a cím, hogy „Vallásháborútól fél Franciaország”. Vallásháborútól? És mégis, kik fognak harcolni a katolikus oldalon? Ministránsgyerekek támadnak füstölőt lengetve a ramadáni böjttől elgyengül hívőkre? Idős plébánosok járókereteikből emelnek barikádokat az utcákon? Csak jelezném, hogy a szentmisén, amelyet a két iszlamista vérbe fojtott, pontosan kettő darab hívő vett részt.

A Times címadása

A Times címadása

Meg hogy a szóban forgó normandiai város mecsetjét egy olyan telken építették, amelyet a katolikus egyház adományozott a muszlim közösségnek.

Sajnos valóban elképzelhető, hogy gyilkos támadások érjenek muzulmán közösségeket, de komolyan lehet vallásháborúról beszélni egy olyan országban, ahol a templomok üresek, és ahol terrorista keresztény fundamentalisták már csak a történelemkönyvekben léteznek?

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.