Vége az aranykornak Londonban - kevesebbet kaphatnak a magyarok

/ 2016.02.22., hétfő 11:00 /
Vége az aranykornak Londonban - kevesebbet kaphatnak a magyarok

Írtam már a hétvégi EU-csúcsról, hiszen kikerülhetetlen a próbálkozás, hogy igazságot tegyünk a „mit írt alá Orbán” vitában. Azonban történt még ez-az a kormányfői tanácskozáson, ami legalább annyira fontos a magyar polgárok számára, mint a migráció uniós kezelése, a bevándorlás körüli belpolitikai cirkuszban mégis alig kap figyelmet.

Angliai munkavállalás – manapság már totálisan természetes életkezdés sokaknál, tényleg hatalmas közösség dolgozik kint, legfőképpen Londonban. Így a családokkal is kalkulálva jelentős tömeget érint, hogy a britek kibulizták – szigoríthatják a külföldi munkavállalóknak járó szociális juttatások rendszerét.

Nagy-Britannia immár négy, szükség esetén akár hét éven át is korlátozhatja az újonnan érkező külföldi munkavállalóknak járó juttatásokat. Csökkenhet többek között a nem Nagy-Britanniában élő gyermekek után járó családi pótlék, az újonnan érkezők esetében azonnal, a már jelenleg is ott dolgozóknál pedig 2020-tól.

Vagyis a külföldi EU-munkavállalók nem a briteknek járó összeget kapják a jövőben, hanem annyit, amennyi tükrözi a hazájukban honos megélhetési költségeket – ami a magyaroknál nyilvánvalóan juttatáscsökkentést jelent.

Erről is szólt Orbán Viktor az EU-csúcs utáni tájékoztatón. Mint mondta: Megvédtük a legfontosabb európai elvet: egyetlen uniós polgárt sem lehet egy másikkal szemben hátrányosan megkülönböztetni. Komoly siker, hogy a szabad munkavállalás lehetősége mindenhol, így Nagy-Britanniában is továbbra is fennáll. Közös siker, hogy a szabad munkavállalás semmilyen jogcímen nem akadályozható meg.

Ami klassz, meg minden, csak nem erről van szó.

Ráadásul az új, britekre írt szabályt más EU-tagállamok is alkalmazhatják: az osztrák kancellár már be is jelentette, hogy országa komolyan gondolkodik az angolokhoz hasonló lépéseken. Ami ugyancsak magyar családok ezreit érinti majd hátrányosan – a hétvégi csúcstalálkozó óta elméletileg ismét egységesülő Európa legnagyobb dicsőségére.

Rosta

Élő Anita

Találkozunk 2016-ban!

Dráma Ausztráliában

Kapott egy szabadkártyát, és kiütötte a címvédőt. Milyen az, amikor egy üzbég ordít úgy, hogy Novak Djokovic szokott?

Újabb tüntetés jön: most egy másik Orbán a célkeresztben

Az újabb kormányzati támogatás hallatán ismét fellángolt a vita az Orbán János Dénes költő által gründolt Kárpád-medencei Tehetséggondozó Kft. körül. Az írók petíciót fogalmaztak, és január 22-re tüntetést szerveznek az íróakadémia székhelye elé. Háttér a friss Heti Válaszban.

Obamáék új projektje: máris meg akarják dönteni Trumpot

Az orosz hackertámadások árnyékában készült beiktatására Donald Trump. Minden idők legkülönösebb elnökváltása előtt állunk – de miként törhet borsot utódjának orra alá Barack Obama? Részletek a friss Heti Válaszban.

Az M1 és a TV2 bukása után az Echo Tv lenne az új csodafegyver

Kálmán Olga a Hír Tv-be megy, az Echo lesz az új Hír TV, az ATV tulajdonosa Orbán Viktort védi és Andy Vajnával vacsorázik. „Ebben a televízióban mi folyik?” – kérdezte a Hit Gyülekezete tévéjében Tamás Gáspár Miklós. A csütörtöki Heti Válaszban mindent megmagyarázunk.

A Fidesz tanácsadója elmondta, miért kell kidobni Soros civiljeit

Egy jogállamban miért nem lehet eltakarítani Soros György „álciviljeit” az országból? És miért van nagyon is létjogosultsága a körmükre nézni? Kis magyar egyrészt-másrészt izraeli példával, amerikai tanácsadóval a csütörtöki Heti Válaszban.