A formációnak vége, felejtse el

A múlt héten hivatalosan is megszűnt az évek óta csak papíron létező kisjugoszláv állam. Ezzel eltűnt a térképről az az ország, amelynek felbomlása az európai közelmúlt legtragikusabb fejezetét alkotta: az 1989-2001 közötti harcok negyedmillió halottal, négymillió menekülttel és 100-120 milliárd dollár anyagi kárral jártak, de még ma sem biztos, hogy a fegyverek végleg elhallgattak.

0

Példaadás háborúval

Ne onts vért az olajért! - az amerikai béketüntetéseken ez az egyik leggyakrabban elhangzott követelés. Egyszerűségében találó jelszó. A valóság azonban bonyolultabb: Irak ügyében persze vitathatatlanul jelen van az olaj, ám a háborút jelentő okok között a geostratégiai, gazdasági és ideológiai célok keverednek. Valamint Bush elnök jelleme és személyes késztetése.

0

Bekötési távolság

Jelenleg az ország lakosságának 60 százaléka él csatornázott településen, s az elvezetett szennyvíznek csupán a felét kezelik. Az Európai Unió haladékot adott hazánknak a követelmények teljesítésére, de minden évben ellenőrizni fogják Brüsszelben, hogy megfelelő mértékű-e az előrehaladásunk.

0

Lehűtött hűtősök

Világszerte és nálunk is egyre nagyobb problémát jelentenek az elektronikai-műszaki hulladékok. Becslések szerint Magyarországon évente legalább százezer tonna ilyen jellegű berendezést - főként tévét, porszívót, mosógépet - dobnak ki, de ezek közül csak a hűtőgépek ártalmatlanítására dolgoztak ki hatékony megoldásokat.

0

Kitörni a megosztottságból

Évtizedek óta várunk rá, hogy egyesüljünk Európa nyugati felével - áll többek között abban a levélben, amelyet az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) juttatott el minden magyar háztartásba. Ezzel megkezdődött az unióba való belépés melletti országos kampány. Az április 12-i népszavazás előkészítéséről Somody Imre, az EUKK kuratóriumának elnökhelyettese nyilatkozott lapunknak.

0

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.